Tisztelt Szabadbattyáni Lakosok!

 

A média különböző csatornáin keresztül bizonyára már Önök is értesültek arról, hogy Magyarország Kormánya a 40/2020. (III.11.) számú kormányrendeletével a vuhani koronavírus néven ismertté vált COVID-19 kapcsán az élet-és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki 2020. március 11-én.

Magunk és egymás védelme érdekében kérem Önöket, hogy a hivatalos forrásokra támaszkodva járjanak el, és védjék hozzátartozóikat és természetesen magukat.

Nagyon fontos a szappanos kézmosás, mely legalább 20 másodpercig tartson. Sajnos a folyékony kézfertőtlenítő szerek korlátozottan kaphatóak, de akinek rendelkezésére áll alkoholos fertőtlenítő kendő, az is használható. Javasolt félretenni a illendőségi, testi kontaktussal járó üdvözlési formákat, mint például kézfogás, puszi. Szeretnénk Ügyfeleinket is erre kérni, hogy aki ügyintézésre érkezik Hivatalunkba, ne vegye tiszteletlenségnek részünkről, de egységesen ehhez tartjuk magunkat.

Fontos, hogy ne essünk pánikba, józan ésszel és megértéssel álljunk a témához, elfogadva a hozzáértők tanácsát, és ne az önjelölt szakértők tanácsait vegyük figyelembe.

Kérem, kövessék nyomon a hivatalos felületek információit, és természetesen településünk honlapját is. Rendelkezésükre bocsátjuk azon változásokat, melyek érintik településünk lakosait, életvitelét.

Szabadbattyán, 2020. március 13.

 

Tisztelettel:

Szabó Ildikó

polgármester

Megszakítás

Ha továbbra is használni szeretné az oldalt , akkor fogadja el a cookie-k használatát . Bővebben

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába.

Bezárás